Nemszeretem.hu: kit utál a magyar?

Az új oldalon a közös antipátia kapcsolja össze a felhasználókat.

Rendhagyó oldal indult nemrég: a nemszeretem.hu. Míg a legtöbb közösségi oldal nem kínál többet egy interaktív telefonkönyvnél, a nemszeretem.hu-n a felhasználók ismeretségi körét az antipátiájuk ereje, tárgya és a bátorságuk formálja. Az egyelőre megjelenésében és funkcionalitásában is puritán oldalra a regisztrált tagok bármit vagy bárkit felvihetnek, akit vagy amit nem szeretnek. A szájt teret ad a magyar társadalmat frusztráló közszereplők, szomszédok, kisboltosok, weboldalak egybegyűjtésénék, jellemzésének, szavazásos rangsorolásának és a róluk folytatott vitának is.

A magánszemélyek által gründolt oldal ötletgazdája, Séra Bálint lapunk kérdésére elmondta: mint minden valamirevaló web 2.0-s induló projekt, a nemszeretem.hu is béta, a funkciókat és a szolgáltatásokat a visszajelzések alapján folyamatosan bővítik majd, ahogy a hibákat is javítják. „Megfigyeltem, hogy a társaságok egyik legfőbb kohéziós ereje a közös és titkos utáltakon alapul, ha hirtelen kifogy a téma, azt mindig be lehet vetni. Gondoltuk, ezt modellezni kéne” – magyarázza az ötlet genezisét. Séra szerint az oldal alapvetően a szórakoztatást szolgálja, de akár hasznos információforrássá is válhat idővel, például ha egy általunk kinézett kereskedő megítéléséről akarunk tájékozódni.

Eddig a több mint 500 regisztrált felhasználó egy nagyjából 250 fős szégyenfalat hozott össze, amelyen a vezető politikusoktól kezdve kereskedőkön és szerelőkön át a „szomszéd 20 éves gyerek”-ig sok minden és sok mindenki megtalálható, amit vagy akit nem szeretünk mi, magyarok. Az első öt helyezett a rájuk leadott nem szerető szavazatok alapján: Gyurcsány Ferenc, Orbán Viktor, Kiszel Tünde, Győzike és Fekete Pákó. A reprezentatívnak egyelőre nem nevezhető listáról az is kiderül, hogy a dohányosokat még a Tescónál, Bill Gatesnél, de még az APEH-nél is jobban utáljuk.

Forrás: it.news.hu

5K KERES

cialiscialis couponcialis genericcialis dosagegeneric cialiscialis costcialis vs viagracialis pricescialis side effectscialis couponscialis 30 day sampleviagra vs cialiscialis onlinecialis pillscialis samplesbuy cialiscialis 20 mgcialis patent expirationcialis coupons printablecialis for daily usecialis samples overnightcheap cialiscost of cialis200 cialis couponcialis dailycialis 20mggeneric cialis at walmartcealiscialis canadacialis trialhow does cialis workwhen will cialis go genericcialis on lineside effects of cialiscialis 30 day trial couponcialis 5mgcialis for mencialasbuy cialis onlinecialis for salecialis patent expiration date extendedhow to take cialiscialis pricecialis from canadahow much does cialis costfree cialisviagra vs cialis vs levitracialis reviewscialis coupons from manufacturerwhat is cialiscialis pills for salecialis patent expiration 2017canadian cialiscialis tadalafilcialis or viagrageneric for cialiscialis professionalcialis free trialcialis medicationciliascialis for bphcialis coupons 2017cyaliscialis dosage strengthscialis discountgeneric cialis tadalafildiscount cialiscialis dosage recommendationscialis 5 mgonline cialiscialis canadian pharmacycialis copay cardlowest cialis pricescialis for womencialis generic availabilitycialis vouchercialis savings cardcialis 10 mgcialis websitecialis generic tadalafilliquid cialisdaily cialisviagra cialiscialis otcerectile dysfunction cialiscialis 5mg dailycanada cialiscialis coupon 20 mgcialis pricingcialis coupon printviamedic cialiscialis cheapcialis pharmacy pricescialis 20mg directionsprice cialiscialis samplewholesale cialiscialis alternativecialis effectscialis testimonialslevitralevitra couponlevitra 20 mglevitra 20mgbuy levitralevitra priceslevitra genericlevitra onlinelevitra vs viagrageneric levitralevitra couponslevitra rezeptfrei deutschlandlevitra 10 mg prezzocheap levitra9 levitra at walmartlevitra erfahrungenlevitra dosageviagra vs cialis vs levitrageneric levitra vardenafil 20mgwhat works better than viagrabuy levitra onlinelevitra without a doctor prescriptionbuy generic levitralevitra 20mg cost per pillvardenafil 20mglevitra prezzo in farmacialevitra 20 mg precio farmaciavardenafil vs viagralevitra 20 mg cost walmartlevitra vs viagra for hardnesslevitra bayer 20mg meilleur prixlevitra 20 mg von bayerviagrageneric viagraviagra genericviagra couponsviagra without a doctor prescriptionviagra onlineequipe argentine viagraviagra pricesbuy viagracialis vs viagracheap viagraviagra pillsviagra samplesviagra side effectswhat is viagraviagra couponviagra naturalviagra dosageviagra for sale uknatural viagrabuy viagra onlinegeneric viagra 100mgfemale viagrahow does viagra workhow to use viagraviagra activateherbal viagraviagra tabletssophia viagraviagra sans ordonnanceviagra kaufenviagra tabletviagra vs cialisonline viagracanadian viagraviagra for womenviagra ohne rezept aus deutschlandpfizer viagraviagra 100mgviagra costfree viagraviagra alternativesviagra canadaviagra on lineviagra single packsviagra for menviagra pillviagra 100mg tablets retail priceorder viagraviagra tescoside effects of viagraviagra pillen kruidvatviagra for salediscount viagrawhat does viagra doviagra costsviagra uklevitra vs viagrawhere to buy viagraviagra substitutehow long does viagra lastviagra alternativeviagra receptfrittviagra priceviagra 100viagra en ligne livraison 24hviagra on line no precviagra 100 mgutilisation viagrabest price viagracost of viagraviagra sexviagra wikipediasex viagra for womenviagra nebenwirkungenrevatio vs viagraviagra without a doctor prescription usaviagra genericoviagra 50mgviagra from canadaover the counter viagraviagra effectsviagra medicinepfizer viagra coupons from pfizerbuy generic viagraviagra wikiviagra bestellenviagra ohne rezept auf rechnungcanada viagrawomen viagrabuying viagraviagra soft

suzuki barta mosonmagyarovar