Lakóházak építésére is alkalmas, amerikai technológiával készülő falpanelek gyártásába kezdett egy magyar cég. Ha lesz rá igény, egy év múlva már építhetik is a rossz emlékekeket idéző, de XXI. századi panelházakat.
Ugyan a HevesBeton Kft. az előregyártott paneleket elsősorban ipari jellegű épületek vagy például bevásárlóközpontok építésére kínálja, elképzelhető, hogy rövidesen társasházak is készülhetnek ezzel a technológiával. Persze ez nem azt jelenti, hogy a hatvanas években megismert és azóta sokszor szidott panelminőség visszatér Magyarországra, ugyanis az amerikaiak gyártási technológiája sokkal korszerűbb, tartósabb és esztétikusabb a "nagy" elődökhöz képest.
A lényeg, hogy a három rétegből összeálló panelszerkezetet a régi eljárással ellentétes sorrendben készítik el, avagy öntik ki. Így elsőként a tartó-, majd a szigetelő-, végül pedig a díszítőréteget rakják le az öntőágyra. Mivel a szigetelést védő díszítőréteg felül van, azt tetszőlegesen lehet alakítani.
Szintén különbség a régi technológiához képest, hogy nem folyékony, hanem földnedves betont használnak a gyártáshoz, így a szigetelőréteg nem sérülhet. A szigetelés minőségére egyébként a gyártó 50 év garanciát vállal, de véleményük szerint ennél jóval többet is kibír a betonba zárt anyag.
További újdonság, hogy a falpanelek síkja 45 fokban vágható a gyártás során, így az épületek sarkán nem jöhet létre hőhíd.
Mint Pásztor Ervin, a cég ügyvezetője lapunknak elmondta, ha konkrét megkeresés érkezne hozzájuk új panelház építésére, akkor a típustervek elkészítése és engedélyeztetése után nagyjából egy év múlva kezdődhetne meg a kivitelezés. A világszerte egyre népszerűbb, Spancrete Corp. által kifejlesztett technológia körülbelül ugyanannyiba kerül, mint a hagyományos építési eljárások, ugyanakkor minőségi szempontból megbízhatóbb és sokkal gyorsabban lehet vele építkezni.
Forrás: tozsdeforum.hu