Tízezer magyar autó, szlovák rendszámmal

Már tízezer autó fut Magyarországon szlovák rendszámmal

Egyre több vállalkozás lát fantáziát abban, hogy magyar megrendelők számára Szlovákiában helyezzen forgalomba személygépkocsikat. Noha mindössze egy éve kezdődött meg a szlovák rendszámú autókkal kapcsolatos üzlet, már közel húsz cég vállalja a teljes körű ügyintézést. E vállalkozások becslései szerint legalább hét-tízezer Szlovákiában üzembe helyezett autó járhat a magyar utakon. Nemcsak az alacsonyabb adószint teszi vonzóvá a szlovák rendszámot, hanem az is, hogy céges autóknál megoldható az áfa visszaigénylése, amennyiben a kombik csomagterét ráccsal elválasztják az utastértől. Így a terepjárók, kombik, kisbuszok, egyterűek legtöbbje kapható ilyen kivitelben, és haszonjárműnek számít.

Nem csoda, hogy Magyarországon az érdeklődés - minden különösebb reklám nélkül - rohamosan nő. Olyannyira, hogy egy rendszámban is érdekelt kassai bejegyzésű magyar vállalkozás, a CPM Consult s. r. o. vezetője, Orbán Péter lapunknak elmondta: bővítik a szállítókapacitást, mert jelenleg csak heti négy-öt kocsi ügyintézését tudják elvégezni, de egy hónap múlva már ötvenet is vállalhatnak. Társasága vállalkozások alapításának ügyintézésével is foglalkozik, nem csupán forgalomba helyezéssel, sőt azt is vállalják, hogy karambol esetén elvégzik az ügyek intézését a szlovák biztosítónál.
A CPM Consult ügyfeleinek 70 százalékát magyar tulajdonban lévő, Szlovákiában bejegyzett cégek teszik ki. Hivatalos szlovák adatokat idézve Orbán Péter hozzáfűzte: tavaly hétezer társaságot alapítottak északi szomszédunknál magyar vállalkozók, mivel ott jóval alacsonyabbak az adóterhek. A CPM szolgáltatásai között szerepel egyebek közt azt is, hogy Németországban megvásárolja, Szlovákiában pedig üzembe helyezteti a járműveket. Orbán Péter szerint az 1600 köbcentinél nagyobb motorral szerelt autókat Németországban olcsóbban lehet megvenni, mint itthon, mert - akárcsak Szlovákiában - nincs regisztrációs díj. Emellett van olyan lehetőség is, amely szerint az itthon megvásárolt kocsikat kiviszik, hogy ott kapjanak rendszámot.

Egy másik ügyintéző vállalkozás, a Komáromban működő Imperial Consulting s. r. o. szerint magánszemélyeknek is megéri szlovák rendszámmal járni, és elegendő, ha ideiglenes lakcímük van Szlovákiában, és megszerzik a tartózkodási engedélyt. Így nyugodtan, mindenfajta további igazolás nélkül furikázhatnak Magyarországon szlovák rendszámú gépkocsival.

Győző Gábor, a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE) elnöke azonban idézi az Európai Bíróság határozatát, amely szerint mindenkinek abban az országban kell forgalomba helyeztetni az autóját, ahol 180 napnál többet tölt el. Erre Orbán Péter azt mondja, a bérelt gépkocsik az EU-ban korlátozások nélkül használhatók, és mivel ügyfeleik többnyire vállalkozások, elsősorban tartós bérletbe adják az autókat.

A gépjárművek külföldi forgalomba helyezését az MGE elnöke sommásan adóelkerülésnek nevezi, hiszen a gépkocsi-tulajdonosok egyetlen célja, hogy kevesebb áfát fizessenek és mentesüljenek a regisztrációs díj alól. Emellett a magyar költségvetés bevétele azáltal is csökken, hogy a szlovák rendszámmal járó autók után nem fizetik a súlyadót felváltó új adófajtát, amelyet a motor teljesítménye alapján kell leróni, így a nagy teljesítményű kocsik gazdáinak különösen vonzó lehet az ilyen cégek ajánlata. Szlovákiában olcsóbb a biztosítás is, mint nálunk. Minél értékesebb az autó, annál nagyobb a megtakarítás.

Gablini Gábor, a Gépjármű-márkakereskedők Országos Szövetsége (Gémosz) elnöke úgy tudja, már nemcsak a prémium szegmens, hanem a középkategória modelljei is megjelentek szlovák rendszámmal. A Gémosz ugyanakkor azt javasolja, Magyarország körülbelül 1,2 millió forintban határozza meg a regisztrációs díj felső határát, s ezáltal kevésbé késztessék a drága kocsikat vásárlókat arra, hogy külföldön helyeztessék forgalomba a járművet. Ma ugyanis egyes modellek után akár hárommillió forint is lehet a regisztrációs díj.

5K KERES

cialiscialis couponcialis genericcialis dosagegeneric cialiscialis costcialis vs viagracialis pricescialis side effectscialis couponscialis 30 day sampleviagra vs cialiscialis onlinecialis pillscialis samplesbuy cialiscialis 20 mgcialis patent expirationcialis coupons printablecialis for daily usecialis samples overnightcheap cialiscost of cialis200 cialis couponcialis dailycialis 20mggeneric cialis at walmartcealiscialis canadacialis trialhow does cialis workwhen will cialis go genericcialis on lineside effects of cialiscialis 30 day trial couponcialis 5mgcialis for mencialasbuy cialis onlinecialis for salecialis patent expiration date extendedhow to take cialiscialis pricecialis from canadahow much does cialis costfree cialisviagra vs cialis vs levitracialis reviewscialis coupons from manufacturerwhat is cialiscialis pills for salecialis patent expiration 2017canadian cialiscialis tadalafilcialis or viagrageneric for cialiscialis professionalcialis free trialcialis medicationciliascialis for bphcialis coupons 2017cyaliscialis dosage strengthscialis discountgeneric cialis tadalafildiscount cialiscialis dosage recommendationscialis 5 mgonline cialiscialis canadian pharmacycialis copay cardlowest cialis pricescialis for womencialis generic availabilitycialis vouchercialis savings cardcialis 10 mgcialis websitecialis generic tadalafilliquid cialisdaily cialisviagra cialiscialis otcerectile dysfunction cialiscialis 5mg dailycanada cialiscialis coupon 20 mgcialis pricingcialis coupon printviamedic cialiscialis cheapcialis pharmacy pricescialis 20mg directionsprice cialiscialis samplewholesale cialiscialis alternativecialis effectscialis testimonialslevitralevitra couponlevitra 20 mglevitra 20mgbuy levitralevitra priceslevitra genericlevitra onlinelevitra vs viagrageneric levitralevitra couponslevitra rezeptfrei deutschlandlevitra 10 mg prezzocheap levitra9 levitra at walmartlevitra erfahrungenlevitra dosageviagra vs cialis vs levitrageneric levitra vardenafil 20mgwhat works better than viagrabuy levitra onlinelevitra without a doctor prescriptionbuy generic levitralevitra 20mg cost per pillvardenafil 20mglevitra prezzo in farmacialevitra 20 mg precio farmaciavardenafil vs viagralevitra 20 mg cost walmartlevitra vs viagra for hardnesslevitra bayer 20mg meilleur prixlevitra 20 mg von bayerviagrageneric viagraviagra genericviagra couponsviagra without a doctor prescriptionviagra onlineequipe argentine viagraviagra pricesbuy viagracialis vs viagracheap viagraviagra pillsviagra samplesviagra side effectswhat is viagraviagra couponviagra naturalviagra dosageviagra for sale uknatural viagrabuy viagra onlinegeneric viagra 100mgfemale viagrahow does viagra workhow to use viagraviagra activateherbal viagraviagra tabletssophia viagraviagra sans ordonnanceviagra kaufenviagra tabletviagra vs cialisonline viagracanadian viagraviagra for womenviagra ohne rezept aus deutschlandpfizer viagraviagra 100mgviagra costfree viagraviagra alternativesviagra canadaviagra on lineviagra single packsviagra for menviagra pillviagra 100mg tablets retail priceorder viagraviagra tescoside effects of viagraviagra pillen kruidvatviagra for salediscount viagrawhat does viagra doviagra costsviagra uklevitra vs viagrawhere to buy viagraviagra substitutehow long does viagra lastviagra alternativeviagra receptfrittviagra priceviagra 100viagra en ligne livraison 24hviagra on line no precviagra 100 mgutilisation viagrabest price viagracost of viagraviagra sexviagra wikipediasex viagra for womenviagra nebenwirkungenrevatio vs viagraviagra without a doctor prescription usaviagra genericoviagra 50mgviagra from canadaover the counter viagraviagra effectsviagra medicinepfizer viagra coupons from pfizerbuy generic viagraviagra wikiviagra bestellenviagra ohne rezept auf rechnungcanada viagrawomen viagrabuying viagraviagra soft

suzuki barta mosonmagyarovar