Napjaink olajfüggő világában állandóan fennálló, szinte létkérdés, hogy hogyan szabadulhatnánk meg végre a fekete arany szorításából, és függetleníthetjük magunkat az olajárak állandó ingadozásának általában negatív hatásaitól. Lássuk mire jutottak ebben a küzdelemben az innovatív amerikaik!
Hibrid, gázmeghajtás, biodízel, vagyis olyan kifejezések, amelyek széles körben ismertek hazánkban is, de sokkal kevesebben vannak, akik valóban alkalmazzák ezeket a környezet és pénzkímélő megoldásokat. A lista azonban egyáltalán nem teljes, legalábbis ahhoz viszonyítva, amellyel tengerentúli "szomszédaink" büszkélkedhetnek.
Gáz-villany hibrid
A gáz-villany alapon működő hibridek egy benzinnel vagy gázolajjal működő belső égésű motor és egy akkumulátorral működtetett villanymotor kombinációjaként jönnek létre. Bár a meghirdetettől sok esetben elmaradnak, általában jobb kilométer/liter arányt produkálnak, mint a hagyományos benzines változatok és adó kedvezmény is jár a vásárlásukhoz, legalábbis az államokban.
Legnagyobb hátrányuknak az tekinthető, hogy a rásegítő villanymotor működtetéséhez használt akkumulátorok cseréje igencsak költséges, jócskán meghaladhatja a kedvezmények mértékét.
Villanycsoda
Bár a villanymotor az eddig alkalmazott technológiák közül a leginkább környezetbarát, hiszen nem bocsát ki szennyező anyagot, a gyártását erős gyakorlati hiányosságai miatt a gyártók viszonylag korán leállították. A villanymotorral felszerelt gépjárművek egy töltéssel ugyanis csupán 160 kilométer megtételére alkalmas (autópálya tempóban), az utántöltés pedig hosszabb időt vesz igénybe.
Dízel
Bár a dízel is egy kőolajszármazék, az ezzel üzemeltett kocsik fogyasztása általában jobb, mint a hasonló kategóriás benzines autóké. S bár ezzel forintokat és természetesen olajat is spórolhatunk, a kevésbé tökéletes égés következtében, problémák adódhatnak a kipufogógázban lévő szennyező anyag mennyiségével.
Emellett a dízel a tengerentúlon sokkal kevésbé elterjedt mint hazánkban, így az utántöltéssel, vagyis a tankolással is meggyűlhet a baja odakint annak, aki az alacsonyabb fogyasztás miatt ilyen típusú autó mellett teszi le a voksát.
Biodízel és ami belefér
A biodízel dízel és növényi olaj bizonyos arányú keveréke, amelynek égésterméke tisztább. Bár szinte minden dízel motor esetében alkalmazható, elterjedését gátolja, hogy ára jóval magasabb az eredeti üzemanyagénál, és sok esetben (például hazánkban is) az engedélyezés folyamatban van.
E85 etanol és M85 metanol
A két üzemanyag hasonló elgondolásra épít, az ólmozatlan benzint előbbi esetében 85 százalék etanollal, míg utóbbi esetben ugyanekkora mennyiségű metanollal keverik. Néhány E85-tel (gázolaj és kukorica olaj keveréke) működő gépjármű elfut M85-tel (gázolaj és szénszármazék keveréke) is.
Az E85 legnagyobb hátránya, hogy bár körülbelül a benzinnel azonos árért lehet beszerezni, a teljesítménye a hagyományos üzemanyag csupán 72 százalékát teszik ki, míg a hatékonyabb M85 viszont nagyságrendekkel drágább a benzinnél.
Gáz van
Hazánkban a leginkább elterjedt alternatív technika, amelyhez megvan a logisztikai háttér is (vagyis van hol tankolni) a gáz-üzemeltetésre való átállás. Ennek a tengerentúlon két fajtáját ismerik a cseppfolyós gáz, illetve a sűrített földgáz használatát, utóbbi előnye, hogy otthon a saját hálózatról is "után lehet tölteni", bár ennek a megoldásért akár több ezer dollárral többet kell fizetnünk vásárláskor.
Az földgáz égése lényegesen tisztább, és kevesebb szennyezéssel jár, mint a kőolajszármazékoké, így nem csupán az alacsony fogyasztás és az elfogadható árak szólnak az alkalmazás mellett.
Hidrogén
A legújabb és leginkább környezetbarát eljárás a hidrogén meghajtás, amely azonban még csupán kísérleti stádiumban van. Így még sem a fogyasztásról, sem az üzemanyag áráról, sem a teljesítményről nem tudnak nyilatkozni a témával foglalkozó kutatók. A nagymennyiségben rendelkezésre álló hidrogén égése a lehető legtisztább, csupán vízgőz képződésével jár.
Forrás: penzcentrum.hu