Sok férfitársam szájából elhangzik ilyenkor a kérdés, hogy „férfinap mikor van?”. A válasz többnyire az, hogy az év összes többi napja férfinap, így a hölgyek úgy vélik, ez a nap jogosan jár nekik…

  Véleményem szerint ez a nap, nem a szó szoros értelmében vett ünnep. Sokkal inkább egy emlékeztető. Emlékeztet arra, hogy oda kellene figyelni jobban a gyengébbik - legyen inkább szebbik – nem képviselőire. Kétségkívül hajlamosak vagyunk magától érthetőnek venni, hogy ők értünk vannak. Ételt adjanak nekünk, mossanak ránk, neveljék gyerekeinket, és ha egy mód van rá, hagyjanak minket nyugodtan ülni a tévé előtt, egy sörrel a kezünkben és nézni a meccset. / Na jó, ezzel nem bírok teljesen azonosulni, ugyanis nem nézek meccset – bár a sört szeretem-, de most a sztereotip férfiról beszélek, és  különben is, jól hangzik többes szám első személyben/
Ezért kell valami, ami felráz minket a fotelból, és unszolására borostásan, szabadidőalsóban eltépünk a virágboltba, és veszünk valami gazt az asszonynak.
Útközben azért beugrunk egy sörre a haverokkal, és talán nem is nagy gáz, ha kettő-három lesz belőle, mert kezünkben a csokorral védve vagyunk a veszekedéstől, mikor hazaérünk. Ekkor eszünkbe jut, hogy kislányunk is kész nő, visszarohanunk a virágüzletbe, elhozzuk az utolsó, bár kissé már kókadozó rózsát, és a nagy sietségben megszomjazva, betérünk még egy sörre a többiekhez. Teljesen lestrapált a rohanás, a kocsma mellékhelyiségének tükrében észrevesszük, hogy ez a fej nem éppen alkalmas egy csokor átadására, pánikba esünk. A virág ehhez kevés lesz!! Az ijedtség tettre késztet minket, és a maradék fél üveg sörünk mellé kikérünk valami rövidet. Bátrabbá tesz minket, és meg merünk jelenni az asszony előtt. Szerencsére felrémlik, hogy az anyósnál van – francba, lehet neki is kellett volna venni valamit? - , és csak később ér haza. Megcsillan szemünkben a remény, talán sikerülhet. Sikerülhet időben hazaérni, és valami ünnepélyesebb fizimiskát varázsolni elnyűtt arcunk helyébe.
Újabb rohanás. Hazaérve, az előszobában lerúgjuk cipőinket, a virágokat bevágjuk a mosogatóba némi vizet engedve rájuk, ruháinktól még a nappali és a fürdőszoba közt megszabadulunk, természetesen legkevésbé sem élére hajtva hagyjuk őket a padlón. Egy fél pár zokni a család kedvenc kaktuszán landol, de nincs idő ezzel foglalkozni, cselekedni kell. Kissé megártott a sör és a feles, ezért hideg vízzel tusolunk, a kijózanodás reményében. Voltunk katonák, kemények vagyunk. Sajna kemények is csak voltunk, de nem baj. Nincs sok időnk! Megborotválkozunk, ha még van, belőjük a hajunkat, felöltözünk, és alig hogy végzünk, az asszony lép be az ajtón s  kérdőn, még inkább ijedten néz ránk.
Szépek vagyunk – legalábbis jobban nézünk ki, mint tíz perce -, s majdnem teljesen józanok. A lakás ugyan egy csatatérre emlékeztet, de azért egy gyönyörű csokorral a kezünkben kívánunk: BOLDOG NőNAPOT!!!