A GM tisztán elektromos autója kétszer akkora hatótávú lesz, mint a Toyota hasonló terméke - állítják bennfentesek.
Míg a General Motors Volt nevű tisztán elektromos meghajtású autója 40 mérföldet (uszkve 65 kilométert) lesz képes megtenni egy feltöltéssel, addig a Toyota hasonló járműve csak ennek mintegy felét - írja a Bloomberg olyan bennfentesekre hivatkozva, akik állítólag mindkét cég fejlesztéseire rálátnak. Ennél többet nem lehet megtudni, hiszen az új autók építése teljes titokban folyik. A 40 mérföldes táv azért bír varázsos erővel, mert az átlagamerikai 20 "egységre" lakik a munkahelyétől, ezért egy ilyen hatótávú járgánnyal oda-vissza megjárhatná napi pendlizését.
A GM-nek muszáj valamit felmutatni a Toyotával szemben, és a cégvezetés úgy gondolja, hogy a konyhai konnektorból feltölthető autók piacra vitelében elébe vághatnak versenytársuknak. A kérdés csak az, mennyibe fog kerülni a Volt, amikor az évtized végén megjelenik az utakon. Szakértők szerint ugyanis az emlegetett 65 kilométeres hatótáv olyan drága akkumulátorokat, illetve töltőfelszerelést igényel, ami megfizethetetlen lesz az átlagvevőnek. A GM szerint elfogadható árat fognak kérni a konnektoros autóért.
A vita érdekessége, hogy a környezetvédők mindkét gyártóra fújnak. A GM-re azért, mert tíz évvel ezelőtt feladta elektromosautó-fejlesztési programját, mondván a jövő ködébe vész, mikor lesz szükség ilyen járművekre. A Toyotát pedig azért hibáztatják, mert még nem állt elő teljesen elektromos hajtású járművel, pedig szerintük már megtehette volna ezt.