A Sealand Hercegség története 1941-ben kezdődött, amikor a brit haditengerészet megépítette a Roughs Tower nevű tengeri erődöt, amely egy acélfelépítmény két betontornyon.
Alapterülete 550 négyzetméter, és 11 kilométerre fekszik az angliai Harwich kikötőjétől az Északi-tengeren, így csak helikopterrel vagy hajóval lehet megközelíteni.
A toronyba 1967 szeptemberében családostól beköltözött az angol hadseregben őrnagyi rangig jutó Paddy Roy Bates, aki a területet a saját államává nyilvánította, és felvette a hercegi címet.
Hét évvel később a herceg létrehozta az állam alkotmányát, később a vörös-fehér-fekete zászlaját, himnuszát, valamint az ezüst és arany sealandi dollárokat. Végül útlevelet is kibocsátott a miniállam.
Roy herceg 1999-ben átadta a hatalmat a fiának, Michael hercegnek, aki idejének nagyobb részét Angliában tölti. Az 54 éves uralkodó elmondta: negyven éve birtokolják a szigetet, és arra gondoltak, hogy megválnak tőle.
Noha a hírek szerint legalább nyolcszámjegyű összegben gondolkoznak - remélhetőleg fontot is elfogadnak, és nem ragaszkodnak a saját fizetőeszközükhöz, amely egyébként mindenkor egy amerikai dollár értékének felel meg.
Az állam fizikai paraméterei nem a legkedvezőbbek: hosszú, lapos acélszerkezet, a generátorok pedig állandóan dübörögnek. Az egyik látogató "elképzelhetetlenül undorítóként" jellemezte a terepet.