Női orgazmus. Mitől van, vagy nincs

A szexualitásban rejlő öröm felfedezése első látásra talán a nőknél tűnik egyszerűbbnek, könnyebben járható útnak.

Mégis idő kell, a szüzesség (esetlegesen fájdalmas) elvesztését követően, hogy kialakuljon a képesség megélésére. Ez az idő önmagunk, testünk megismerését szolgálja.

A klitorális, csikló általi orgazmusra már a fiatal "kezdők" is képesek, mégis sok nő éli le életét a hüvelyi orgazmus megismerése nélkül. A csikló "gyakorol" születésünk óta, hiszen ki van téve a fürdővíz, törölköző, ruházat okozta ingereknek. Két éves koruk körül a lánygyerekek gyakran kezükkel is simogatják, egyszerűen azért, mert kellemes érzés. A szülő felelőssége, hogy ne alakuljon ki rossz érzés a gyermekben, de mégis tudtára adja, hogy a nyilvánosság előtt ez nem illő cselekvés. Nem könnyű feladat.

A hüvely ugyanakkor valóban szűz marad az első nemi aktus bekövetkeztéig. Legfeljebb a felhelyezett tampon ingerli, de ennek hatása minimális. Ezért eleinte a közösülés csupán a hüvely szenzorainak kiépülését szolgálja. A szexuális életünk során meg kell tanulni használni és érzékelni e szervünket ahhoz, hogy képesek legyünk a hüvelyi orgazmusra.
Minél tapasztaltabb egy nő, annál inkább képes a szexben párja és önmaga kielégítésére.

5K KERES

cialiscialis couponcialis genericcialis dosagegeneric cialiscialis costcialis vs viagracialis pricescialis side effectscialis couponscialis 30 day sampleviagra vs cialiscialis onlinecialis pillscialis samplesbuy cialiscialis 20 mgcialis patent expirationcialis coupons printablecialis for daily usecialis samples overnightcheap cialiscost of cialis200 cialis couponcialis dailycialis 20mggeneric cialis at walmartcealiscialis canadacialis trialhow does cialis workwhen will cialis go genericcialis on lineside effects of cialiscialis 30 day trial couponcialis 5mgcialis for mencialasbuy cialis onlinecialis for salecialis patent expiration date extendedhow to take cialiscialis pricecialis from canadahow much does cialis costfree cialisviagra vs cialis vs levitracialis reviewscialis coupons from manufacturerwhat is cialiscialis pills for salecialis patent expiration 2017canadian cialiscialis tadalafilcialis or viagrageneric for cialiscialis professionalcialis free trialcialis medicationciliascialis for bphcialis coupons 2017cyaliscialis dosage strengthscialis discountgeneric cialis tadalafildiscount cialiscialis dosage recommendationscialis 5 mgonline cialiscialis canadian pharmacycialis copay cardlowest cialis pricescialis for womencialis generic availabilitycialis vouchercialis savings cardcialis 10 mgcialis websitecialis generic tadalafilliquid cialisdaily cialisviagra cialiscialis otcerectile dysfunction cialiscialis 5mg dailycanada cialiscialis coupon 20 mgcialis pricingcialis coupon printviamedic cialiscialis cheapcialis pharmacy pricescialis 20mg directionsprice cialiscialis samplewholesale cialiscialis alternativecialis effectscialis testimonialslevitralevitra couponlevitra 20 mglevitra 20mgbuy levitralevitra priceslevitra genericlevitra onlinelevitra vs viagrageneric levitralevitra couponslevitra rezeptfrei deutschlandlevitra 10 mg prezzocheap levitra9 levitra at walmartlevitra erfahrungenlevitra dosageviagra vs cialis vs levitrageneric levitra vardenafil 20mgwhat works better than viagrabuy levitra onlinelevitra without a doctor prescriptionbuy generic levitralevitra 20mg cost per pillvardenafil 20mglevitra prezzo in farmacialevitra 20 mg precio farmaciavardenafil vs viagralevitra 20 mg cost walmartlevitra vs viagra for hardnesslevitra bayer 20mg meilleur prixlevitra 20 mg von bayerviagrageneric viagraviagra genericviagra couponsviagra without a doctor prescriptionviagra onlineequipe argentine viagraviagra pricesbuy viagracialis vs viagracheap viagraviagra pillsviagra samplesviagra side effectswhat is viagraviagra couponviagra naturalviagra dosageviagra for sale uknatural viagrabuy viagra onlinegeneric viagra 100mgfemale viagrahow does viagra workhow to use viagraviagra activateherbal viagraviagra tabletssophia viagraviagra sans ordonnanceviagra kaufenviagra tabletviagra vs cialisonline viagracanadian viagraviagra for womenviagra ohne rezept aus deutschlandpfizer viagraviagra 100mgviagra costfree viagraviagra alternativesviagra canadaviagra on lineviagra single packsviagra for menviagra pillviagra 100mg tablets retail priceorder viagraviagra tescoside effects of viagraviagra pillen kruidvatviagra for salediscount viagrawhat does viagra doviagra costsviagra uklevitra vs viagrawhere to buy viagraviagra substitutehow long does viagra lastviagra alternativeviagra receptfrittviagra priceviagra 100viagra en ligne livraison 24hviagra on line no precviagra 100 mgutilisation viagrabest price viagracost of viagraviagra sexviagra wikipediasex viagra for womenviagra nebenwirkungenrevatio vs viagraviagra without a doctor prescription usaviagra genericoviagra 50mgviagra from canadaover the counter viagraviagra effectsviagra medicinepfizer viagra coupons from pfizerbuy generic viagraviagra wikiviagra bestellenviagra ohne rezept auf rechnungcanada viagrawomen viagrabuying viagraviagra soft

suzuki barta mosonmagyarovar