Minimum 100 százalékos hozam!


  A hazai földárak jelenleg a két évvel ezelőtti szinten vannak, bőven lemaradva ezáltal az unió átlagától. A magyarországi földpiac 2011-es vagy 2015-ös megnyitása után azonban nem lehet tudni, hogy a megjelenő külföldi tőke meddig hajtja majd fel az árakat. Tehát még nem késő venni, ugyanis, hála a földalapú támogatásoknak, a bérbeadás is könnyen megoldható addig amíg az árak az égig szöknek.

Fűr Zoltán, a foldbroker.hu, szakértője a Napi Gazdaságnak adott interjújában elmondta, hazánkban a hektáronkénti átlagár 400–450 ±50 ezer forint. A magyarországi földárak jelenleg a 2004-es szinten vannak, kivéve Észak-Magyarországot, ahol emelkednek. A „gazdagabb” EU-országokban 2–20 millió forint között mozognak a hektáronkénti árak, így a 3–5 millió forintos uniós átlagár esetén is csak a felzárkózás első lépcsője lenne, ha megduplázódnának a magyarországi árak.
 
A magyar földpiac ugyanakkor nem szabad, a szabályozás jelentősen bekorlátozza: ma ugyanis csak magyar magánszemély vehet földet – akinek tipikusan sem pénze, sem érdeklődése nincs – a magyar és külföldi termelő és befektető jogi személyek számára – akik rendelkeznek a megfelelő tőkével – viszont tiltott a földvásárlás. Az alacsony likviditás miatt pedig fél–egy évre is szükség van egy terület eladásához.
 
Fűr szerint jogszabályi változások esetén megfordulhat a helyzet, ám elegendő forgalomképes kínálat aligha lesz a piacon. A szakértő nem tartja valószínűnek, hogy a választások jelentős hatással lennének a földpiacra, amelyet sem a Fidesz – MPSZ, sem az MSZP nem liberalizált 1994 óta. Megoldást a friss pénz jelentene, amely akár hitelprogram, akár a befektetői tőke beengedése által érkezhet.
 
A földpiacot 2011-ig tarthatja zárva az uniós derogációnak megfelelően az ország – amennyiben nem kapunk további három évet erre a derogáció 2007-es felülvizsgálatakor. Ezért is indíthatták a földvásárlást támogató állami hitelprogramot. A termelőknek kamattámogatásos hitel áll rendelkezésükre, és még nem adtak hírt arról, hogy kimerült volna a keret. A befektetők piaci jelzálog típusú hiteleket vehetnek igénybe, de a föld, illetve a bérleti díj nem elég fedezet gyanánt, egyéb jelzálogtárggyal, illetve forrással is rendelkezniük kell. Mindenesetre jelenleg sorban állnak a piacon a „kisebb” külföldi stratégiai befektetők, 4000–5000 hektáros igényekkel, ez ügyletenként mintegy 2 milliárd forintot hozna a gazdaságba. Azt ugyanakkor becsülni sem lehet, hogy a bankok, biztosítók, ingatlanalapok esetleges földpiaci megjelenése milyen mértékű lesz, a földárak viszont csak ebben az esetben ugranának meg lényegesen.

Forrás: Pénzcentrum.hu 

5K KERES

cialiscialis couponcialis genericcialis dosagegeneric cialiscialis costcialis vs viagracialis pricescialis side effectscialis couponscialis 30 day sampleviagra vs cialiscialis onlinecialis pillscialis samplesbuy cialiscialis 20 mgcialis patent expirationcialis coupons printablecialis for daily usecialis samples overnightcheap cialiscost of cialis200 cialis couponcialis dailycialis 20mggeneric cialis at walmartcealiscialis canadacialis trialhow does cialis workwhen will cialis go genericcialis on lineside effects of cialiscialis 30 day trial couponcialis 5mgcialis for mencialasbuy cialis onlinecialis for salecialis patent expiration date extendedhow to take cialiscialis pricecialis from canadahow much does cialis costfree cialisviagra vs cialis vs levitracialis reviewscialis coupons from manufacturerwhat is cialiscialis pills for salecialis patent expiration 2017canadian cialiscialis tadalafilcialis or viagrageneric for cialiscialis professionalcialis free trialcialis medicationciliascialis for bphcialis coupons 2017cyaliscialis dosage strengthscialis discountgeneric cialis tadalafildiscount cialiscialis dosage recommendationscialis 5 mgonline cialiscialis canadian pharmacycialis copay cardlowest cialis pricescialis for womencialis generic availabilitycialis vouchercialis savings cardcialis 10 mgcialis websitecialis generic tadalafilliquid cialisdaily cialisviagra cialiscialis otcerectile dysfunction cialiscialis 5mg dailycanada cialiscialis coupon 20 mgcialis pricingcialis coupon printviamedic cialiscialis cheapcialis pharmacy pricescialis 20mg directionsprice cialiscialis samplewholesale cialiscialis alternativecialis effectscialis testimonialslevitralevitra couponlevitra 20 mglevitra 20mgbuy levitralevitra priceslevitra genericlevitra onlinelevitra vs viagrageneric levitralevitra couponslevitra rezeptfrei deutschlandlevitra 10 mg prezzocheap levitra9 levitra at walmartlevitra erfahrungenlevitra dosageviagra vs cialis vs levitrageneric levitra vardenafil 20mgwhat works better than viagrabuy levitra onlinelevitra without a doctor prescriptionbuy generic levitralevitra 20mg cost per pillvardenafil 20mglevitra prezzo in farmacialevitra 20 mg precio farmaciavardenafil vs viagralevitra 20 mg cost walmartlevitra vs viagra for hardnesslevitra bayer 20mg meilleur prixlevitra 20 mg von bayerviagrageneric viagraviagra genericviagra couponsviagra without a doctor prescriptionviagra onlineequipe argentine viagraviagra pricesbuy viagracialis vs viagracheap viagraviagra pillsviagra samplesviagra side effectswhat is viagraviagra couponviagra naturalviagra dosageviagra for sale uknatural viagrabuy viagra onlinegeneric viagra 100mgfemale viagrahow does viagra workhow to use viagraviagra activateherbal viagraviagra tabletssophia viagraviagra sans ordonnanceviagra kaufenviagra tabletviagra vs cialisonline viagracanadian viagraviagra for womenviagra ohne rezept aus deutschlandpfizer viagraviagra 100mgviagra costfree viagraviagra alternativesviagra canadaviagra on lineviagra single packsviagra for menviagra pillviagra 100mg tablets retail priceorder viagraviagra tescoside effects of viagraviagra pillen kruidvatviagra for salediscount viagrawhat does viagra doviagra costsviagra uklevitra vs viagrawhere to buy viagraviagra substitutehow long does viagra lastviagra alternativeviagra receptfrittviagra priceviagra 100viagra en ligne livraison 24hviagra on line no precviagra 100 mgutilisation viagrabest price viagracost of viagraviagra sexviagra wikipediasex viagra for womenviagra nebenwirkungenrevatio vs viagraviagra without a doctor prescription usaviagra genericoviagra 50mgviagra from canadaover the counter viagraviagra effectsviagra medicinepfizer viagra coupons from pfizerbuy generic viagraviagra wikiviagra bestellenviagra ohne rezept auf rechnungcanada viagrawomen viagrabuying viagraviagra soft

suzuki barta mosonmagyarovar